Látod az arcom, de nem ismersz

Keresed a lelkem, azt hiszed megismersz

Távolról nézve, szerinted többet fogsz megtudni

Távolról nézve, szerinted nem fogsz elbukni.

Bosszú vagy csak elmúlt? Nem tudom

Nem is fogom tudni, ha előbb elbukom....

Láttam őt,legalábbis azt hittem

Maszk volt az egész, elhittem.

Új volt,hibátlan, az idő sem koptatta,

Sem rés, sem repedés nem látszott meg rajta.

Majd jött egy rossz mozdulat,

S szilánkokra törött

Alatta nem volt semmi

Csak a tátongó sötétség,mely örök.

(by *rann-rann)

Egyszer volt egy világom,

Gyönge alapokon nyugvó kis kártyaváram,

De jött a valóság és azóta nem látom

Szerteszét fújta, hagytam s ezt bánom.

Azóta magamban építem újra

Lapról lapra, erősítem,védem

Nem hagyom, hogy lássák

Csak ha már erős és semmi szét nem rúgja.

Csukd be a szemed,

Remélj.

Fogom a kezed,

Ne félj.

Remeg a lelked,

Szeszély.

Tárd fel a szíved és

Beszélj.

S most nyisd fel a szemed;

Esély

A történet itt nem ért véget,

Küzdj !

Elbujdosol,

Magányba burkolózol,

Nem tudod mit mondj,

Sem azt, merre tovább,

A vége sakk és matt.

Fekete-fehér,igen-nem

Már megint én vesztettem….

Már nem kerek a világ

Eltorzult minden

Semmi sem oda való, ahol eddig

Jó helyen hittem.

Keresem, próbálom

Kezem közt válik, mállik

Porrá, majd semmivé.

Nem értik, és nem is kell

Hogy mindenki értse

Csak az az egy személy

Jó lenne, ha még sokáig

Köztünk.......

szelet kiáltani,

tűzben fürödni,

elhamvadni s

újjászületni

.

.

.

.

velem tartasz?

kétségek közt

sikítva,tombolva,őrjöngve,sarokban ülve,

harapni,karmolni,rombolni,

észt vesztve jajongni,tüdőm szakadtából ordítani,

átkozni,elűzni,legyűrni az emléket

ezt szeretném én is

de az makacsul vigyorog a képembe.....

a világ a fejére állt,összegubancolódott az idő.

a sarokban gubbasztva egyre csak bámulom és azon
gondolkodom...tényleg muszáj ezt nekem tudnom?inkább becsukom a szemem.

azon keresztül
minden szelídebb,árnyjáték.máris megnyugszik a világ,kábán mosolygok.tényleg így a jó?

néha nem tudom,

azt lássam-e amit mutatsz,

vagy amit valójában nézel.....

vagy vájjam ki a szemem,

hogy többé ne kelljen félnem...

Táncolj velem a szelek szárnyán,
Táncolj velem,s eltűnik az ármány.
Valóban?
Nem,csak hazudtam.
Nem tudtad?
Sajnálom,
Összetörtem egy álmod.
Hát elhitted?
Ó,gyerek vagy még.
A mocsok mindent beterít....

-Ismersz?
-Persze.
-Tudod mit gondolok?
-Persze.
-Szeretsz még?
-Persze.
-Érzed még?
-Persze.
-Néha annyira utállak...
-Szeretni sosem könnyű.
-Utálsz?
-Igen,de csak hogy értsem, mit jelent szeretni.

Egyszer volt,sosem volt.
Gyűlöletből gyúrt tégla,
Mocsokkal tapasztott,
Undorral falazott,
Keserűséggel színezett,
Könnyekkel ékesített
kis mesevilágunk.

Egy magányos gitár dala száll az éjben,

Egy cigaretta csikk parázslik rá ütemesen a szélben.

Magányos ritmus,magányos ember,

Nem hallja más,de szeme sem rebben....

A rózsától

A Rózsa vörös,

A kis herceg sötét,

Vedd már észre!

Az én vérem is

oly vörös,akár a tiéd.

Sötétben virágzik a liliom,
Sötétben kihajtott a sóhaj,
Száll az illat,magamba iszom,
Elszáll az élet,forog az óra,
Az idő folyik,a lélek megrepedt,
A sötétség kifolyik,
Az összetört szíveken,
A gép forog,
Az alkotó élettelen

Láttam őt.
Vad volt,sötét és álarc.

Láttam őt táncolni.
Kecsesen hajlongott,
Minden mozdulatnál
Repedt a maszk.

Láttam őt lélegezni,
De valójában sosem élt.

Láttam,láttam az utolsó mozdulatát
Mikor ketté törött minden.

Tudod mit láttam akkor?
Semmit.

Te láttad már őt?
Nem,nem hiszek neked.
Valójában....én sem láttam soha.

"Minden egész eltörött...."

A modernkori hősszerelmes "balladája"

Ha fú a szél és zúg a fagy,

Ha a 7es busz cserben hagy,

Hát lábamon megteszem

Az odavezető nagy utat.

A rejtélyes betonrengetegen át,

Panelek dzsungelében s tovább,

Ha ez ellenőr a buszon el is kap

Engem el nem tántoríthat!

Tűnj innen,
Takarodj!
Nem érdekelnek az emlékek,
Mit a szívem meghagyott.
Könyörögtél,esdekeltél,hogy
Örökké szeretnél,
De ismét sunyin becsaptál.

Elég! Mire vágysz?!
Tágulj innét,fuss ha még látsz!
Eddig s ne tovább....

"....én másról akartam szólani e dalban.Másról én, de nem lehet, valaki nem engedett...."

Hollós Korvin Lajos: Csonka vers (Holt katonák balladája)

Kezdtem ezt a verset én, tavaly május elején,

idén lett csak készen, idén sem egészen.

Címe az volt: életem, s kihúztam, mert félszegen

sántikált a címe, minden lába ríme.

Újra kezdtem, s ezalatt félesztendő leszaladt,

de az égre nézve alig vettem észre.

Az égen egy felhő szállt, s az a felhő nem is szállt,

lebegett vagy állt tán, mint egy őr, várt rám.

Azt a felhőt néztem én, míg e forgó év felén

csak lehullott onnan, mint katona holtan.

Ismét kezdtem: Háború lett a címe, száz sorú

volt az első versszak, jajgatott mint vert had.

Jaj mit is kerestem itt, katonák holttesteit,

bűverő terelte lépteimet erre.

Kutattam a tárva tárt messze hajló láthatárt,

föllelem, reméltem, nyitját, minek éltem.

Életemmel kezdtem el, háborúban vesztem el,

én másról akartam szólani e dalban.

Másról én, de nem lehet, valaki nem engedett,

tán a ma lepergő, oszló testű felhő.

Halvány emlék....

Mikor itt hagysz
Minden sötétbe borul
Borús,bús magány
A szív is nehezebben dobban
Látva nyomorát
A tűz is már csak kicsiket lobban
Érezvén a kínhalált.
De ha újra eljössz
A sötétség már nem oly nyomasztó
Nem vár más csak szép halál
A szivem dobog,játszva ritmusát
A tűz felperzsel,az éjen át
Szeretnélek szeretni egy életen át

Nem kell,h szeress,

Nem kell,hogy várj,

Nem kell,hogy keress,

Nem kell,hogy játsz,

Nem kell,hogy ölelj,

Nem kell már az sem,hogy felelj....

Úgy érzem,kifacsarták a szívem,
Minden egyes cseppje elsuttogja,
Mit tettek vele.
Ide rejtettem ami kín,
Ami fáj,
Ami szívedbe váj,
Aminek parancsod állj!
Most érzem,ha szó ami fáj
Mi szívedbe váj,
Mily kegyetlenül nagy ár
A csókod utáni vágy,
A kíntól összegörnyedt
Szív sikolya mindent megmagyaráz....

Szeretnék szeretni,
örökké nevetni,
szivemet,lelkemet kezedbe tenni,
gond nélkül ölelni,
legőszintébb csókomat,
csak neked eltenni,
szemedben keresni,
a kékségben elveszni.
Nem kérek sokat,remélem
csak hozzon össze az élet....

Két cigarettacsikk parázslik a sötétben;

Ez kérem szépen a romantika

A huszonegyedik századi éjben....

Nem úgy szeretlek téged, mintha rózsa, topázkő

vagy égő szegfű lennél, mely tüzes nyilakat szór:

úgy szeretlek, ahogy a vak, mély homályban leledző

dolgok szeretik egymást, lélek és árny közt, titokban.

Úgy szeretlek, akár a növény, mely nem virágzik,

és virágai fényét magába rejtve hordja,

szerelmed tette, hogy testemben él sötéten

a fojtó, sűrű illat, amely felszáll a földről.

Szeretlek, nem tudom, hogy mikortól és mivégre,

gőg és probléma nélkül egyszerűen szeretlek,

így szeretlek, mivel nem tudok másként szeretni,

csak így, csakis e módon, hogy nincs külön te, nincs én,

oly közel, hogy enyém a kezed a mellemen,

oly közel, hogy pillád az én álmomra zárul.

/Pablo Neruda/

Árnyak leple,
Az éj hatalma,
Változtass át!
Légy alantasa.
Tégy olyanná,
Lélek nélküli szabaddá,
Érzelmek nélküli halottá

Szerettem volna valamit tenni,
Még egy utolsó levegőt venni,
Mielött kialszik minden,
Mielött kihuny a létem.
De ennyi.
Kár evvel vesződni,
Ami lesz,
Még senki sem tudja,
Ami volt....
Azt már mindenki unja.
Ismételni,újra és újra,
Átgondolni....hát mondja!
Minek?!
Hisz ha csak semmi,
Nincs jelentőssége.
Ha meg semmi,
Akkor soha nem is volt,
Felesleges,megholt.

Alessandra Ferri

" Már nem születik mese abból, hogy látlak, csak néma nevetés,hogy miért volt nekem sok, ami vagy, most meg kevés! "

Már folyik a vér, már elhagy a lelkem,

Még érzem a kezed, szívem még dobog bennem,

Még várlak, még szeretlek, de félek,

Még neked szól, még érted élek,

Még akar, még fáj, még téged hív,

Még dobban egy utolsót egy szerető szív.

Én is csak egy fénykép akarok lenni,
A végtelenségig létezni,
Csak élvezni,
Ahogyan az emberek
Merengve néznek
A végtelenségig
Csak bámulnak
A végtelenségig
Hibátlan képként
A végtelenségig
Sorvadni
A végtelenségig....

Ott ült az ablakban.Nem mondanám különösebben szépnek vagy kedvesnek.Sőt,inkább mogorvának és embergyűlölőnek.Arcizma néha finoman meg-meg rándult, ahogy arra gondolt,hogy lehetett ennyire naív és ostoba.Már megint.....Levetette álarcát,azt hitte minden rendben,és erre tessék.Átverték! Nem épp aprónak mondható öklével az ablakba öklözött.
-Au!-jajdult fel,vagy mondhatni inkább felmordult.Az üvegcserepek apró szilánkokra törve zuhantak le a porladó fal mentén.Egy hatalmas széllökés hosszú,égővörös hajába zúdította a maradék üvegszilánkokat.
-A fenébe már!
Duzzogva nézte,ahogyan lefolyik a vér halottfehér kezén.Megpróbálta az üvegdarabokat kihúzni belőle,de aztán hagyta az egészet és ölébe ejtette karját.Üres tekintettel kibámult az ablakon,mormogva valamit rekedtes hangján a Hold képbe bosszúsan:
-Megmondjam én mit ér némelyik barátság? Gondolom hosszú,kifejtett elmélkedést vársz tőlem,ami teljesen felesleges,hisz rajtam kívül senki sem értené.....Semmit.

Tűzben égek

Tűzben égek,

Mindjárt végem.

Csak adj még,várjon

Hagyd,hogy fájjon.

Hagyd,hogy kínozzon,

Még forróbban izzon.

Hagyd,hogy szeressem!

Csak még egy percig.Keressen!

A fájdalom a legédesebb,

Mert tudod,megérte-e

Szeretni és várni rá,

Szenvedni és vágyni rá.

Teremtés

Körbe zárnak a falak,és nem menekülsz,
Vérrel itat át a keserű tűz,
És érzem én halott,de te eleven vagy
Eltűnik végleg a véredig hatoló fagy
Forró és édes,ajkamon pecsétet hagy
Ragacsos,véres.Halál vagy szaladj!
Véres,édes,gyere hát és éltesd
A szív ha még dobban,tépdesd!
Marcangold és idd,a parancs csak ez
Gyere hát fiam,és kövesd!

Fekete tollak,És vérrel festett szavak:Üdv a pokolból.A desszert vér és csokoládé.

Fundite fletus,Edite planctus

Sikítok,nevetek
Elküldlek,kereslek
Várok rád,nem kellesz
Ennyi volt,megvetlek
Várj! Ne menj még....
Tűnj innen! Ez a vég
Megfogalmazni nem megy
Mégis megírom
Lelkem kottájára sírom
Hátha így meghallod
A kínzó dallamot
Töröttek,mégis
Hozzád vonszolják maguk

Átok vagy áldás?

Átok vagy áldás?

Halál.

Egy egyszerű szó vagy egy borzalmas teher?

Majd megtudod,ha szived egy utolsót ver,

Lelked végleg elhagyja földi porhüvelyed,

És újra keresned kell hol a helyed.

Halál.

A végső megnyugvás,az örök pihenés,

Senki sem sejti,de majd ha jön a kés

Mely szivedbe szúr,akkor megtudod

Itt nem segít senki,szorul a hurok.

"Az egyszerű halandók rémálmait én szövöm fagyos borzalommá és én kísértem a gyenge szívűeket magányos óráikban."

Irgalmas halál

Harcoltam üvöltve,gyilkoltam dühöngve,
Az őrült hajszának egy farkas lett gyümölcse.

Egy vérszomjas farkas,kivé változtam,
S legtöbbet ezért én áldoztam.
Farkassá tettél aki csak gyűlölni tud
Üressé vált lelkem,csakhogy tudd!
Nem érzek semmit,szívem jéggé fagyott
Hit,remény és boldogság is elhagyott.
Csak meredek a semmibe,tekintetem üveges
Fagyott szívem törékeny,széthasad,helye üreges.
Mikor újra eljön a telihold,átváltozom
Éjsötét bundámon csillan fénye,átkozom.
Jégkék szemem mohón kutat a sötétben utánnad,
Érzem perzselő véred szagát,megöllek,utállak.
Hallom,ahogy szíved üteme felgyorsul,
Kardod megvillan hozzám közel,pupillánk kitágul.
Egy ugrás,egy halk puffanás,a fűben elterülünk,
S fogam már vájna torkodba,de felrémlik szerelmünk;
Újra érzem csókod forróságát,nem bírom megtenni,
Könny csordul ki szememből;nem tudok feledni!
Pengédbe ugrom,mely hideg valóság szívem közepén,
Vérem mindent beterít,megrémülsz haldokló vonyításom zörején.
Rádborulok és újra emberré változom,lelkem tiszta,
Meredten nézel és rájössz,nem fordítható vissza.
Lelkem messzire fújja a megbocsátás szele,
De még látom,könnyes a fiú szeme....

"Ha egy szép napon majd nagyon visszavágyol a bolygódra, segíthetek rajtad. Mert én... "

Álnok kígyó
Állarc mögött,
Titokban les,
Csöpp kis herceg,
Tudom nem látsz
Nem is ismersz
Segítséged mégis
Én vagyok,mert tudom
Rózsád merre bújt el
Búrát érted dobta el

Siess kicsi!

Rózsád hervad,

Egyre hervad

Gyere hát,megharaplak,

Repülj hozzá,

Elszaladhatsz

Szegény rózsád

Téged sirat

Megfagy ott

A nagy ég alatt

Kémlel,figyel

Hátha mész már

De szemedtől

Nem is látsz rá

" - Bizony, nagyon értelmetlen voltam én akkor! A tetteiből kellett volna megítélnem, nem a szavaiból. Beburkolt az illatával, elborított a ragyogásával. Sosem lett volna szabad megszöknöm! Szegényes kis csalafintaságai mögött meg kellett volna éreznem gyöngéd szeretetét. Minden virág csupa ellentmondás. De én még sokkal fiatalabb voltam, semhogy szeretni tudtam volna!"

Ess eső!

Épp hazafelé tartottam,mikor elkezdett szakadni az eső.Mintha csak büntetni akarna,zuhogott egyre jobban és jobban.Az angyalok könnye volt ez,csak szomorúságot hozott magával és belemosta a szívembe.Hatalmasakat dörgött és villámlott,akár egy dühös szülő a gyerekére,úgy üvöltött rám.De nem törődtem vele,csak mentem a magam útján,hagytam had áztasson.Leértem egy aluljáróba.A festék máladozott a falakról,az oldalát beterítették a graffitik.A villamos dübörgése és az ég féktelen dühöngése egybeolvadt és olyan érzést keltett bennem,hogy egy bombatámadás áldozata lettem.Űzött vadnak éreztem magam.Mindenki ide húzodott a vihar elöl.Kicsik,fiatalok és öregek egyaránt ott vacogtak a dohos menedékben.Babák sírtak teljes erejükből.Ez volt tiltakozásuk az égiháború ellen.Egy pár egymás karjaiban várta az ítéletidő végét.Mindketten bőrig áztak és reszkettek,de nem engedték el a másikat.Az élet tüze csillogott a szemükben,ahogy egymásra néztek.Ajkuk összeforrt,egy ütemre dobbant a szívük.Ez a csók olyan volt,mint az ezer éve alvó vulkán kitörése;pusztító de ugyanakkor gyönyörű is,mintha az utolsó lett volna....A látvány,az irtózatos hangok és a bennem születő félelem egy háború emlékét hozta magával.Egy háborúét,amely nem irgalmaz senkinek,csak pusztulást hoz a világra.Ezt a háborút ezrek vívták magukban.Hiába a sok fegyver és bomba,semmi sem pusztítóbb a gyűlöletnél és a haragnál.Ekkor hirtelen eszembe jutottál.Mi lesz,ha soha többé nem láthatlak,soha többé nem ölelhetlek át,ha....ha soha többé nem érezhetem perzselő csókod?!Újra hallani akarom hangod suttogását,újra látni akarom szemed,és újra érezni akarom tekinteted,amely fény a zord sötétéségben!Nem akarlak elveszíteni!Féltem.Féltem és sírtam,mert tudtam,hogy nem lehetsz már az enyém.Már csak egy vágyam maradt;elszaladni a gondok elöl,elbújni az érzések elöl,hogy ne kelljen senkit sem szeretnem.SOHA.Azon az éjszakán csak egy ember voltam a sok közül,de őszintén reméltem és hittem;egyszer lehetek valaki a TE szemedben is.

Megfagytam

Ha fájnia kell hát fájjon,

Fájnak a szavaid,

Fáj amit látok,

Átok rátok,én várok....

Látom nem változik semmi sem,

Megfagytam,nem tudok menni sem,

Ha hozzám érsz eltörök,

És végleg megsemmisülök....

Fáj még amit odavetettél

Hogy félvárról vettél

Az egyességet,vérrel pecsételtet

Mi összekötött.Itt a vége,fuss el élve....

Egyedül vacogsz a hóban,

Hópelyhek súrolják az arcod

Mint a vádak,úgy marnak beléd.

Benned láttam mindent,mi nekem jó,

Tévednék?Az nékem nem való.

Vártam rád és várok most is,

Bár lelkem mélyén tudom most is,

Várni,várni,egy helyben állni

A hóban reád várni.

Egyetlen hópehely vagy nekem,

Jaj,vajon hol jár az eszem!

Egyetlen vagy te a sok között,

Ha megfoglak,elolvadsz,

S többet én el nem kaphatlak.

Jaj,hogy sajog lelkem ettől,

A dermett hidegtől!

Csak te vagy az,s csak te leszel,

A többi között el nem veszel,

Nézek rád és várok mindig,

Hogy egyszer majd szeretsz utolsó vérig.

------------------

Várok rád még is,

Egyszer majd te is szeretsz

Utolsó vérig.

--------

Egyedül vacogsz,

Sarokban véres maci,

Mosolyogva néz.

--------

Stephen King és Poe,

Nyomukba sosem érek,

Csak csodálom mind.

--------

Szakadt függönyök,

Egy törött üveggolyó,

Többé nem gurul.

-------

Fekete tollak,

És vérrel festett szavak:

Üdv a pokolból.

-------

Fekete holló

Szállt sírodra,téged hív,

Halál angyala

Néha kell a sekély,
Hogy ne úgy élj,
Mindig remélj,
Hogy néha legyen egy kis sekély szenvedély,
Ami kiemel a felsőbbrendűségből,
Élvezz,
Érzezz,
Csak egyszer ,
Valójában lélegezz!

-