Én is csak egy fénykép akarok lenni,
A végtelenségig létezni,
Csak élvezni,
Ahogyan az emberek
Merengve néznek
A végtelenségig
Csak bámulnak
A végtelenségig
Hibátlan képként
A végtelenségig
Sorvadni
A végtelenségig....

Ott ült az ablakban.Nem mondanám különösebben szépnek vagy kedvesnek.Sőt,inkább mogorvának és embergyűlölőnek.Arcizma néha finoman meg-meg rándult, ahogy arra gondolt,hogy lehetett ennyire naív és ostoba.Már megint.....Levetette álarcát,azt hitte minden rendben,és erre tessék.Átverték! Nem épp aprónak mondható öklével az ablakba öklözött.
-Au!-jajdult fel,vagy mondhatni inkább felmordult.Az üvegcserepek apró szilánkokra törve zuhantak le a porladó fal mentén.Egy hatalmas széllökés hosszú,égővörös hajába zúdította a maradék üvegszilánkokat.
-A fenébe már!
Duzzogva nézte,ahogyan lefolyik a vér halottfehér kezén.Megpróbálta az üvegdarabokat kihúzni belőle,de aztán hagyta az egészet és ölébe ejtette karját.Üres tekintettel kibámult az ablakon,mormogva valamit rekedtes hangján a Hold képbe bosszúsan:
-Megmondjam én mit ér némelyik barátság? Gondolom hosszú,kifejtett elmélkedést vársz tőlem,ami teljesen felesleges,hisz rajtam kívül senki sem értené.....Semmit.

Tűzben égek

Tűzben égek,

Mindjárt végem.

Csak adj még,várjon

Hagyd,hogy fájjon.

Hagyd,hogy kínozzon,

Még forróbban izzon.

Hagyd,hogy szeressem!

Csak még egy percig.Keressen!

A fájdalom a legédesebb,

Mert tudod,megérte-e

Szeretni és várni rá,

Szenvedni és vágyni rá.