szelet kiáltani,

tűzben fürödni,

elhamvadni s

újjászületni

.

.

.

.

velem tartasz?

kétségek közt

sikítva,tombolva,őrjöngve,sarokban ülve,

harapni,karmolni,rombolni,

észt vesztve jajongni,tüdőm szakadtából ordítani,

átkozni,elűzni,legyűrni az emléket

ezt szeretném én is

de az makacsul vigyorog a képembe.....

a világ a fejére állt,összegubancolódott az idő.

a sarokban gubbasztva egyre csak bámulom és azon
gondolkodom...tényleg muszáj ezt nekem tudnom?inkább becsukom a szemem.

azon keresztül
minden szelídebb,árnyjáték.máris megnyugszik a világ,kábán mosolygok.tényleg így a jó?

néha nem tudom,

azt lássam-e amit mutatsz,

vagy amit valójában nézel.....

vagy vájjam ki a szemem,

hogy többé ne kelljen félnem...

Táncolj velem a szelek szárnyán,
Táncolj velem,s eltűnik az ármány.
Valóban?
Nem,csak hazudtam.
Nem tudtad?
Sajnálom,
Összetörtem egy álmod.
Hát elhitted?
Ó,gyerek vagy még.
A mocsok mindent beterít....

-Ismersz?
-Persze.
-Tudod mit gondolok?
-Persze.
-Szeretsz még?
-Persze.
-Érzed még?
-Persze.
-Néha annyira utállak...
-Szeretni sosem könnyű.
-Utálsz?
-Igen,de csak hogy értsem, mit jelent szeretni.

Egyszer volt,sosem volt.
Gyűlöletből gyúrt tégla,
Mocsokkal tapasztott,
Undorral falazott,
Keserűséggel színezett,
Könnyekkel ékesített
kis mesevilágunk.