Ott ült az ablakban.Nem mondanám különösebben szépnek vagy kedvesnek.Sőt,inkább mogorvának és embergyűlölőnek.Arcizma néha finoman meg-meg rándult, ahogy arra gondolt,hogy lehetett ennyire naív és ostoba.Már megint.....Levetette álarcát,azt hitte minden rendben,és erre tessék.Átverték! Nem épp aprónak mondható öklével az ablakba öklözött.
-Au!-jajdult fel,vagy mondhatni inkább felmordult.Az üvegcserepek apró szilánkokra törve zuhantak le a porladó fal mentén.Egy hatalmas széllökés hosszú,égővörös hajába zúdította a maradék üvegszilánkokat.
-A fenébe már!
Duzzogva nézte,ahogyan lefolyik a vér halottfehér kezén.Megpróbálta az üvegdarabokat kihúzni belőle,de aztán hagyta az egészet és ölébe ejtette karját.Üres tekintettel kibámult az ablakon,mormogva valamit rekedtes hangján a Hold képbe bosszúsan:
-Megmondjam én mit ér némelyik barátság? Gondolom hosszú,kifejtett elmélkedést vársz tőlem,ami teljesen felesleges,hisz rajtam kívül senki sem értené.....Semmit.