Szeretnék szeretni,
örökké nevetni,
szivemet,lelkemet kezedbe tenni,
gond nélkül ölelni,
legőszintébb csókomat,
csak neked eltenni,
szemedben keresni,
a kékségben elveszni.
Nem kérek sokat,remélem
csak hozzon össze az élet....

Két cigarettacsikk parázslik a sötétben;

Ez kérem szépen a romantika

A huszonegyedik századi éjben....

Nem úgy szeretlek téged, mintha rózsa, topázkő

vagy égő szegfű lennél, mely tüzes nyilakat szór:

úgy szeretlek, ahogy a vak, mély homályban leledző

dolgok szeretik egymást, lélek és árny közt, titokban.

Úgy szeretlek, akár a növény, mely nem virágzik,

és virágai fényét magába rejtve hordja,

szerelmed tette, hogy testemben él sötéten

a fojtó, sűrű illat, amely felszáll a földről.

Szeretlek, nem tudom, hogy mikortól és mivégre,

gőg és probléma nélkül egyszerűen szeretlek,

így szeretlek, mivel nem tudok másként szeretni,

csak így, csakis e módon, hogy nincs külön te, nincs én,

oly közel, hogy enyém a kezed a mellemen,

oly közel, hogy pillád az én álmomra zárul.

/Pablo Neruda/

Árnyak leple,
Az éj hatalma,
Változtass át!
Légy alantasa.
Tégy olyanná,
Lélek nélküli szabaddá,
Érzelmek nélküli halottá